Most aztán történészek százai foghatnák a fejüket (ha olvasnák), hogy úgy gondolom, a múlt megtörtént, le kell zárni, és a jelennek kell élni. Nem szabad sokat töprengenünk, rágódnunk, hiszen megváltoztatni már úgysem tudjuk, és a MOST megélésétől veszi el az időnket, energiánkat. Persze én pont az a rágódós típus vagyok, de ezen vagy inkább ez ellen is dolgozom.

Ezért nem kezdem el gyerekkoromtól mesélni, hogy miben is nyilvánult meg kétbalkezességem, pedig lenne mit. Ugyancsak nem kezdem el elemezni lassan 10 éves párkapcsolatunk Kával. Egyrészt mert sosem érném utol magam, másrészt, mert bőven lesz még miről beszélni.

A lényeg, hogy lassan 10 éve, hogy egy párt alkotunk. A kapcsolatunk nem volt zökkenőmentes, nem tündérmesébe illő, de számomra elhozta a földöntúli boldogságot, és ez ugye mindent felülír. Amúgy is, mondjatok nekem egy tökéletes kapcsolatot, ahol sosincs vita, ahol mindig minden kerek.

Körülbelül 2015 nyarán döntöttünk úgy, hogy mindketten készen állunk, hogy a kapcsolatunkat egy kis Csodával is megerősítsük. Be kell vallani, én voltam az, akinek kétségeim (például az alig másfél éves munkatapasztalatom) voltak, én még nem éreztem magam késznek erre, de bennem is felülkerekedett a vágy.

Aztán rájöttem, hogy hiába az együttlétek, ha elkerüljük a peteérést, akkor abból kis utód nem igazán lesz. Szóval gyors alkalmazás keresés (periódusnaptár), illetve letöltés, és kicsit irányítottabb romantika. Ez így meg is hozta a tőle várt eredményt. Jó nem azonnal, de körülbelül a 4-5. ciklusban valami furcsára ébredtem. Innentől pedig igenis éreztem, hogy ez már egy más állapot!